A Bori környék (Szerbia) rézbányái stratégiai jelentőségűek voltak a német hadiipar számára. Magyarországról több ezer zsidó munkaszolgálatost vezényeltek ide, ahol a Todt-szervezet irányítása alatt dolgoztatták őket. Köztük volt Radnóti Miklós is.
(My father and two uncles went through the same Bor mines forced labour camp).
Radnóti 1944 májusában került harmadszor munkaszolgálatra, majd Bor környékére vitték. Fizikailag egyre rosszabb állapotban is tovább írt. Verseinek egy részét egy kis noteszbe jegyezte fel.
Ezt ismerjük ma Bori notesz néven, a magyar irodalom egyik legmegrázóbb tárgyi emlékeként. Nem utólagos költői rekonstrukció, hanem a pusztulás közvetlen közelében született dokumentum.
Amikor 1944 őszén, a Vörös Hadsereg közeledése miatt megkezdték Bor kiürítését, Radnótit és társait gyalogmenetben indították Magyarország felé. Heteken át hajtották a legyengült embereket.
Radnóti végül már járni is alig tudott. 1944 novemberének elején, Győr közelében, Abda határában őt és több végsőkig kimerült társát agyonlőtték, majd tömegsírba temették. Holttestét 1946-ban exhumálták. Ruhájának zsebéből került elő a Bori notesz.
Radnóti nem egy névtelen áldozat volt, akinek csak később próbálták rekonstruálni az utolsó hónapjait. Írásban hagyta ránk saját eltűnésének, ill. eltüntetésének történetét. Verseiben ott van Bor, az éhség, a menet, a félelem, az összeomló Európa és a felismerés, hogy számára talán már nincs hazatérés.